A saját életemet kezdtem el írni, amit 11 éve el is határoztam, csak még nem jutottam el idáig, idő szűkében, mindig túl sok volt a munka, hogy legyen erőm leírni, hogy mi történt velem eddig. Naplót vezettem egy pár évig, de a sok költözés miatt el is kallódott. Úgy néz ki, hogy már nem várhatok tovább, ideje elezdeni!Ezt most határoztam el, hogy a kisfiam már 11 hónapos és naplót vezetek róla és a terhességem ideje alatt is vezettem, így az írás napi rutinná vált a mindennapi teendők mellet.

1979. októberében láttam napvilágot egy vidéki család második gyermekeként. Szeretném, ha a gyermekem is olyan boldog gyermekként nőne fel, ahhogy én! Az Alföld az Én szülőhelyem és a mái napig visszavágyok oda!

19 évig éltem vidéken, amit a mái napig emlékeimben őrzök, bár halványulnak, de frissítem őket ismerősök, fényképek és a látogatások  útján.

Értek ezalatt család-és testvérszeretetet, veteményest, szőlőskertet, állatokat, a vidék, a falu törvényeit, elvárásait, szokásait.

A legjobb gondolatok lefekés után, főzés, takarítás és fürdés közben jutnak eszembe, amiket sajnos nincs mindig alkalmam rögzíteni, pedig azok a legjobban megfogalmazottak.

Igen, a vidéki élet még 30 évvel ezelőtt nagyon jó volt!

Versszavalás a széna tetején, majd 3 m magasban, csillagnézés minden este az erkélyről, birkaterelés a legelőre, horgászás, jéghokizás az udvar végében lévő tavon, játszás a szomszéd gyerekekkel az utcán, a saját kertben termesztett zöldségek, a saját szőlőskertből leszedett gyümölcsök, a saját nevelésű állatok. Mára ebből, sajnos alig maradt meg valami.

Bemutatkozás: egy 32 éves, 1 éve házas, 1 gyermek nagyon boldog édesanyja vagyok (nem sok szabadidővel),de nagy elszántsággal és kitartással! Jelenleg Bp.-en élek egy kertes házban. Egy vidékről származó embernek kell a kert (lételeme) előbb vagy utóbb, különben depressziós lesz, ahhogy én is az voltam 1 évig, amikor egy lakótelep szájában laktam.

Nagyapámnak még marhái is voltak, amik szekeret húztak (megtaláltuk a padon a szekeret szétszedve), rengeteg bírkája, libája, csirkéje, malaca. Alig vártuk, hogy hazajöjjön a szőlőből, mert mindig hozott valami finomat, sárgadinnyét, meggyet, cseresznyét, almát, körtét, málnát, pöszmétét és szőlőt, diót,természetesen az évszaknak megfelelőeket. Nyáron és hétvégenként kijártunk vele biciklivel, ekkor tanultuk meg a szőlő-, gyümölcsfametszést, szőlőkötést. Majd nekünk is lett szőlőskertünk, így oda is kijártunk a gyümölcsökért, melyet édesanyám eltett télire befőttként.

Összefut a nyál a számban, ha arra gondolok, amikor hétvégenként édesapám reggel hozta a finom tepsis krumplit ropogósra sűlt kolbásszal és hurkával. Nagyapám még cserépkályhával fűtött; a fa és a szén mellett kiszárított birkatrágya volt a fűtőanyag. Mekkora öröm volt a kis barik születése, amikor a gyengébbeket cumisüvegből szoptattuk bent a meleg konyhában, a széna illatát az orromban érzem. Nagy elszántság kellett ahhoz is, hogy a tojást összeszedjem, főleg, ha még rajta ült a tyúk és megcsípett, hogy hagyjam békén.

Gyerekkoromban volt egy tacskónk, aki úgy ült a mérlegen, mint a cövek, őt jobban szerettük öltöztetni, mint a babát, édesanyám egy nagy dobozban gyűjtötte a kinőtt ruháinkat, a bugyit kivágtuk a farokrésznél és még azt is engedte magára húzni, homokból kukoricából, búzából, gyermekláncfűből, papsajtból készítettünk neki hamit, de nem etettük meg vele. Volt még kecskénk, nyuszink, hörcsögünk, cicánk.

Tavasszal csak úgy visszhangzott a környék a tóban és annak partján kuruttyoló békáktól (volt közte kecskebéka is) és elég sok volt a gólya is.

Békalencse, ebihal, nádas, majomhinta, csúzli, parittya.

12 éves koromig alig ismertek a faluban, a tini disco-ban megkérdezték, hogy hova valósi vagyok. Elég zárkózott és félénk gyerek voltam, az iskola után jött a tanulás és a kert. Nem is vágytam el csavarogni! Kitűnő tanuló voltam általánosban , kivéve a 6. osztályt. Karatéztam és atlétikáztam heti 2 alkalommal, szerintem a sport hozta ki belőlem, hogy maximalista legyek.

A rend és a tisztaság szeretete pedig édesanyám lételeme mái napig.

Nagyapám sajnos 8. osztályos voltam, amikor nyár végén távozott tőlünk és az utolsó sóhalynál jelen voltunk a nővéremmel, míg édesanyám orvoshoz rohant (még nem volt telefonunk). Könnybe lábad a szemem és összeszorul a torkom, ha erre gondolok. Nagyon sokat köszönhetek neki.

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Életem története 32 évesen - © 2008 - 2024 - rohanazido.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat